Régóta szingli…

szingliBárkivel előfordulhat, talán Veled is, hogy olyan csajszit szemelsz ki magadnak, aki bizony hosszú idő óta, hónapok vagy netán évek óta szingliként éli az életét. Vajon ilyen esetben kell-e másfajta megközelítés? Szükséges-e fokozott óvatossággal eljárnunk, illetve felmerülhetnek-e a kapcsolat során nehézségek az egyedül eltöltött hosszú idő miatt? Hogyan bánjunk a régóta szingli nőkkel, egyáltalán kell-e velük másképp bánni?

Úgy gondolom, mint minden egyéb, ez is nagyon relatív dolog lehet. Lehet, hogy a nő azért szingli, mert eddigi kapcsolatai nem úgy jöttek össze, ahogy akarta. Lehet, hogy volt egy, vagy rosszabb esetben több nagyobb csalódása és emiatt félénkebbé, óvatosabbá vált. Ezt az ismerkedésetek elején hamar kiderítheted. Ebben az esetben jobb, ha óvatos vagy és kitartó, hiszen a bizalmát vissza kell, hogy szerezd. No és persze utána meg kell, hogy tartsd! A lényeg, hogy előfordulhat, hogy egy szingli nő bizalmatlanabb a férfiakkal, ha a szingli lét mögött egy korábbi csalódás áll.

Lehet, hogy azért szingli, mert csupán nem volt szerencséje eddig és még nem is akadt igazából komolyabb kapcsolata. Ilyen esetben meg kell erősítened abban, hogy te igenis őt akarod és komolyan gondolod vele a dolgokat.  Lehet, hogy eleinte nehezen fogja elhinni, hiszen azt gondolhatja, hogy ha eddig sem kellett senkinek, akkor miért pont most lenne szerencséje.

Előfordulhat viszont olyan eset is, hogy félig tudatosan választotta ezt az életformát és jól érzi magát egyedül. Ebben az esetben kitartónak kell lenned, hogy meggyőzd Őt arról, Veled sokkal szebb lehet az élet, mint egyedül, szingliként! 😉

Minden esetben adódhatnak kisebb nehézségek azáltal, hogy hosszabb egyedüllét után igenis hozzá kell szokni ahhoz, hogy már nem vagyunk egyedül.  Már nem csak én vagyok, hanem Mi vagyunk, az életmódunk valószínűleg átalakul és bizony meg kell tanulnunk tolerálni a másikat. Ebből az elején adódhatnak kisebb (vagy nagyobb) összezördülések, de ha tényleg egymásnak teremtett titeket az ég, akkor biztosan hamar össze fogtok csiszolódni! 😉 Összességében azt kell, hogy írjam, hogy a régóta szingli nőket annak megfelelően kell kezelni, hogy mi az oka a régóta tartó szingli létnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.