<

Munkakapcsolatból szerelem

Házinyúlra nem lövünk!” – hangzik a jó öreg mondás. Mennyire igaz ez és mennyire jó tanács? Megfogadjuk vagy sem? Egyáltalán irányítható ez? Tudsz nem beleszeretni az okos, csinos, mindig friss és üde aranyos kolléganődbe? Vagy csak legalább vonzódsz hozzá. Sokszor szinte elkerülhetetlen. Napunk 24 órából áll, amiből átlagosan 8 órát alszunk, tehát marad 16 óra, aminek egy átlag ember a felét (!) tölti el bent a munkahelyén. Azaz összezárva a kollégákkal és a csinos kolléganőkkel.

Ha nagyító alá vesszük a dolgot, nem biztos, hogy azonnal el kéne ítélnünk a munkahelyi viszonyokat. Persze függ annak jellegétől is. Pl. ha Te házas ember vagy és csak egy kis etye-petye hiányzik a csinos titkárnővel, akkor az nem feltétlen szép dolog. De a főnök-beoszott viszont egy másik bejegyzésben boncolgatom majd tovább. Itt most álljon a hagyományos beosztott-beosztott viszonyról néhány szó.

Vegyünk két független, fiatal dolgozó személyt, egy férfit és egy nőt. Azonos munkahely, munkhelyi kapcsolat, napi akár 5-6 óra “tömény” érintkezés. Megvan rá az esély, hogy felizzon a levegő közöttük. Először persze idegenkednek a kapcsolattól, mit szólnak majd a többiek, hogyan viselkedjünk a munkahelyen, később ha netán szakításra kerülne a sor, akkor mi lesz velünk, nem “piszkítja”-e be a munkakapcsolatot (főleg ha csúnya volt a szakítás). Természetes, hogy ezek miatt kicsit nehezebben szánják rá magukat bármilyen más jellegű kapcsolat kialakítására, a munkakapcsolaton kívül. Ha valaki úgy érzi, hogy egy csúnya szakítás után nem lenne képes elvonatkoztatni és együttműködni a továbbiakban is, akkor akár az is javasolható, hogy inkább ne vágjunk bele ezekbe a dolgokba. Azonban ha nem ezt a típust képviseljük, érdemes egy próbát tenni, akkor is ha kollégáról van szó. Tudok olyan kapcsolatról, ami munkahelyi viszonyként indult, majd egy pár végül egy család lett a szereplőkből, ma már két kicsi gyerekkel. Vannak rá példák, hogy meg lehet így találni a párunk. Nem szabad beskatulyázódni a régi mondás által. Csak rajtunk múlik és a helyzeten, hogy megéri-e belevágni. És egész sokszor megéri. Mérlegelj!

Titokban kell-e tartani a munkahelyi viszonyokat a többi kolléga előtt? Talán csak az első pár nap, hét, ami kritikus lehet, hisz akkor dől el egyáltalán lesz-e valami a dologból vagy csak “futó kaland” lett belőle. Ha úgy néz ki, hogy még alakul is a dolog és esetleg már a többedik randin vagytok túl, ne féljetek kiállni a kollégák elé és büszkén megmutatni, hogy Ti már egy pár vagytok. Ha később mégis szakítás lesz a vége, ne az érdekeljen, hogy az a telefonos kolléga épp furcsén néz rád, hanem hogy azok akik számítanak biztosan nem néznek majd le. Én mindenképp arra buzdítalak, hogy bátran vállaljátok a kapcsolatotokat!

Ha Te is egy kolléganődet szemelted ki, csak azért mert egy helyen dolgoztok, ne hátrálj meg. Még jobbak is az esélyeid, sokat vagytok egy épületben, vannak ebédszünetek, amikor beszédbe tudsz vele elegyedni, sőt, ha egy helyen dolgoztok, akkor még közös téma is van rögtön és nem akad el a beszélgetés, nem jön a híres “kínos csend” (legalábbis erre nagyobb a valószínűség).

Egy hozzászólás ehhez “Munkakapcsolatból szerelem

  1. Munkahelyi viszony… hmmm… talán mondhatjuk annak is. Végül is a napi nyolc óra (7:40-15:15 vagy tovább) nekem is meg van. Csak éppen nem fizetést, hanem bizonyítványt kapok és nem havonta, hanem 4 hónaponként.
    Hát igen, szinte majdnem minden úgy van itt is a “házinyulas” dolog körül, mint egy “munkahelyibb munkahelyen”, csak egy kicsit brutállisabban (értve ide pl. a titokban tartást)
    🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.