<

Fiú-lány barátság

Vajon létezik-e fiú és lány között barátság? Sokat vitatott téma ez, ki ebben hisz, ki abban, eléggé megosztja a embereket. Akár hiszel benne, akár nem, az igazság az, hogy ha őszintén nem is, de látszólag mindenképp létezik. Nem tagadhatjuk, hogy vannak olyan fiú-lány párosok, akik nem járnak, nincs viszonyuk mégis sok időt töltenek együtt. Hogy a háttérben mi van, az már más kérdés.

Bizonyos vélemények szerint ezek a kapcsolatok mindig azon alapulnak, hogy az egyik többet akar. Az egyik fél azért fogadja el a másik barátságát, mert bizakodik, hogy egyszer majd lehet valami. Más vélemények arról szólnak, hogy igazából több van ott, mint barátság, csak a látszatot tartja a “páros”.

Hogy mi igaz és mi nem azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy felmérések szerint ezek a “barátságok” soha nem örök életűek, valahol mindig meghalnak. Általában, ha kiderül, hogy igaz a feltételezés az egyik fél valóban többet akart. Vagy ha hirtelen úgy gondolják, hogy most pedig fellobbant a szerelem. Ekkor megpróbálják együtt és javarészt ezek a viszonyok a talán létező barátságukra megy és többet egymásra sem tudnak nézni. Nagyon ritka az a love sztori, ami barátságból alakul ki és hosszú életű. Persze nem tagadom, van ilyen.

Az én véleményem az, hogy létezik. Van ilyen kapcsolat fiú és lány között. A probléma a szintjében rejlik. “Haverszintig” eljutó fiú-lány kapcsolatok jól működnek, amikor már igazi barátság kezd kialakulni, akarva akartlanul megmozdulnak a hormonok. Természetesen egy heteroszexuális beállítottságú fiú ás lány párosra gondolok. 🙂 Tehát amint mélyül a kapcsolat a hormonok is elkezdenek dolgozni. Bizony megfordul a fejünkben a mi lenne, ha kérdés. Aki azt mondja, hogy nem, szerintem álltatja magát. Nagyon mély csak barátság fiú-lány között egyetlen helyzetben tudok elképzelni. Ha gyermekkori barátokról van szó, olyanokról akik “együtt nőttek fel”, mint a testvérek. Az ilyen barátságok lehetnek őszinték, hisz ez már szinte nem is barátság, inkább közelít a testvér kapcsolathoz.

Tanácsok:

  • Ha a kiszemelted pont az egyik “barátcsaj” és valóban barátodnak gondolod, mérlegelj, hogy megéri-e. Megéri-e tönkretenni egy barátságot, egy talán működő kapcsolatért.
  • Ha egy lány csak barátként közeledik hozzád, de Neked az nincs ínyedre, Te többet szeretnél, legyél vele őszinte és ne várd, hogy majd csak másképp gondolja. Elárulom, hogy ennek kicsi a valószínűsége. Ha egy lány egyszer úgy közeledik egy fiúhoz, hogy az csak haver, onnantól kezdve nehéz felmászni a létrán egy másik fokozatra. Lehet kedves, megértő, határozott, férfias, ha a lány döntött, akkor döntött. Ezt tartsd tiszteletben és ne áltasd magadat sem!

28 hozzászólás “Fiú-lány barátság

  1. Szia!

    Tudod én is így gondoltam hogy van fiu és lány barátság.Míg 3 év szép barátság után sajnos többet kezdtem érezni mint barátság.hiába probálom titkolni érzéseimet nem megy és szerintem ezt ő is tudja.De nem szeretném neki elmondani mert nehezen találok olyan barátokat akikben igazán megbízok és szeretném ha nem menne tönkre a barátságunk.és az is igaz hogy igaz barátság csak a gyerekori barátok közöt alakul ki.szerinted mit tegyek?

  2. Szia Rony
    szerintem, erre a kérdésre lehetetlen a válasz
    2 lehetséges választásod van:
    vagy megmondod neki, és megpróbálsz kapcsolatot teremteni,(a barátságnak vége lesz) vagy inkább maradtok barátok és szenvedsz tovább…

  3. Szerintem nincs ilyen. A szerelmem legjobb barátja az én legjobb barátom is. Mióta együtt vagyunk a párommal, azóta az ő legjobb barátját tekintem “legjobb barátnak”. De már nem csak barátságot érzek iránta, hanem testi vonzalmat is.. És szerintem ezzel ő is így van. Vonzódunk egymáshoz testileg és talán beleszerettem! Mit tegyek?

  4. elore azt gondoltam hogy ez letezik de rajottem hogy nem . Volt egy fiu aki tetszett ,majd megkerdezte h nm jarnek vele en persze igent mondtam majd eljott az amikor azt mondta hogy legyunk csak baratok hat ez nagyon rossz volt szerintem ez nm letezik vagy ha igen is akkor a vege fele egyik fel csak be foglya vallani erzeseit a masik fel irant 🙂

  5. Már 3éve ismerem a srácot.Az elején nagyon megtetszett nekem s ezt el is mondtam neki,de nem jöttünk össze. Most már elmúlt ez az érzés, s a fiú lett az egyik legjobb barátom. Órákig el tudunk dumálgatni, s mindent megbeszélünk egymással, úgyhogy az én véleményem az, hogy létezik ez a féle barátság

  6. Sziasztok!
    Én hittem a fiú-lány barátságban,egész addig,amíg nem éreztem többet a fiú iránt.Más lányokkal is lógott meg sok lánnyal járt már mióta ismerjük egymást.Szóval mikor-monhatjuk-halálosan szerelmes lettem belé,elmondtam neki,nem nagyon érdekelte.Ugyanúgy viselkedett,mint előtte…Aztán összejöttünk kétszer is.Először jártunk-tudom vicces-1 napot,aztán 5 napot.Sokszor összetörte a szívem,de még mindig ugyanúgy szeretem.Mostmár azért nem hiszek ebben a barátsági formában,mert mióta megmondtam neki,hogy szeretem,elég sokszor vesztünk össze.Amúgy az is nagy baj,hogy én eléggé féltékeny vagyok… :/

  7. Én hiszek a fiú lány barátságban, azt viszont elismerem, hogy valaki mindig többet akar 🙁 Hogy működhet ez akkor mégis? Nos, én 16 évesen nem tudok más nőt elképzelni az életemben, mint a – szintén ilyen idős – barátomat. Igazából már az elején úgy közeledtem hozzá, hogy akarok valamit, de nagyon elszúrtam a dolgot, túl hamar túlságosan bizalmunkba fogadtuk egymást, a barát-zónából pedig ugyebár, már nincs visszaút 🙁 Pedig én szeretem, őszintén, az egyetlen, akit komolyan magam elé helyezek.
    Naponta sokszázszor jut eszembe, mégis, én segítek neki pasizni, látom el tanácsokkal, és tűnök el a háttérben, miközben a szívem majd megszakad érte… Azért remélem, egyszer több lehet majd köztünk, mindenesetre én csak vele vagyok igazán boldog… és mások vagyunk, mint a többiek.

    És hogy miért folytatok egy ilyen kapcsolatot? Miért nem teszek fel mindent egy lapra? Félelem, vagy önfeláldozás… Azt viszont érzem, ha így fog ez menni, én beleőrülök.

  8. Szia Thebestfrienyou csak annyit szeretnék neked mondani én is így vagyok most egy lánnyal és elhiszem neked sem könnyű ,egy idősek vagyunk és hát mi is az un. barátzónába sodróttunk, és hát amikor mondta h csak barátok azt hittem kifutok a világból de nem csak rámosolyogtam és mondtam jó,aztán így telt el egy év észbekaptam elmentem a barátnőjéhez és kifaggattam mindenről…:D és ott azt a választ kaptam hogy tetszem a csajnak 😐 elvégre ezt sejthettem volna mert ami a ˇˇtestbeszéd,, témában le van írva az majdnem mind stimmelt szemezés stb… Nem mertem neki elmondani az érzéseimet és sajna most úgy jártam mint te eggyütt megyünk discóba meg máshova de érzem ez a barátságunk egyre jobban erősödik .:D

  9. Az én legjobb fiúbarátomra már az első találkozástól kezdve máshogy néztem, mint egy szimpla barátra. Buliban ismerkedtünk, természetesen kölcsönös “első látásra” szimpátia alapján, de a nagy ismerkedésből sajnos msn-cím csere lett csupán. Napi kontakt, utána összejött vkivel, akkor csend. Szakítottak, újra napi kontakt, utána én jöttem össze vkivel, megint csend. Szakítottunk az akkori barátommal, most megint napi kontakt. 😀 Én igazából nem vágom mi van. Furán néz rám, nem is értem, h van-e mögötte vmi, vagy csak bebeszélem magamnak, annyira szeretném. Úgy érzem ismerem is meg nem is… Várok.

  10. RICSOO sajnos ez történt velem is már 3 éve ismerem a lányt.
    Eleinte csak haverként tekintettem rá de 1 év után egyszerűen beleszerettem fél évre rá megkérdeztem tőle hogy mit szólna hozzá hogyha esetleg több lenne köztünk mint barátság erre ő azt mondta hogy ezen még gondolkodik mert ha esetleg összejövünk és utána szakítunk akkor a barátságunk nem lenne utána ugyan olyan mint régen hagytam neki egy kis gondolkodási időt utána rákérdeztem megint nagyon terelte a szót ezért nem is erőltettem tovább volt 1 hónap szünetünk de nekem majd megszakadt a szívem utána megint összebarátkoztunk és mostanáig minden szabad esténket nappalunkat együtt töltjük mikor nincs koleszben filmezünk egymás mellet fekszünk átölel én is őt egymásnál alszunk mikor csak tudunk de nem tudom én még mindig szeretem őt de félek ha megint rákérdezek akkor elveszítem örökre de viszont az érzéseimet nem tudom eltakarni az összes ismerősöm látja rajtam h majd megszakad a szívem miatta minden gondolatom körülötte forog egyszerűen minden nélküle töltött perc egy örökkévalóság. nem tudna valaki tanácsot adni hogy mitévő legyek egyszerűen más lány már nem is izgat csak ő amin sokan csodálkoztak is hogy mi ütött belém a régi norbi aki folyamat bulizott és csajozott most meg mikor nem vele vagyok csak itthon ülök zenét hallgatok és kész nélküle egyszerűen már nem élek. Valaki nem tudna valami tanácsot adni hogy mitévő legyek vagy ha más választás nincs akkor hogyan csináljam ezt az érzést vissza újra barátsággá mert egyszerűen nem tudom már visszafogni magam h ne öleljem meg mikor beszélgetünk vagy ne csókoljam meg. nagyon megköszönném ha valaki használható tanácsot tudna adni….köszönettel puma a vadállat akit megszelídített egy nő

  11. Hali!
    4 hónapja megismerkedtem egy lánnyal. Mikor először megláttuk egymást már akkor tudtuk h mi jobant mindenben, szimpátia első pilantásra. Tudom h 4 hónap nem sok idő de már egy hét után olyan jo barátok voltunk mint ha születésünk óta ismernénk egymást. első hónap után már nagyon nagyon szerttük egymást de tényleg mint barátok, mindig együtt voltunk mindenki azt hitte rolunk h járunk még mai napig mindenki azt hiszi, de nem és engem ez nyom a legjobban mert idő közben beleszerettem, de olyan szinten h nélküle már élni sem tudok. Reggeltől estig együtt vagyunk, mindenhova csak együtt megyünk, csomószor egymásnál alszunk és minden pillanatban csak arra jövök rá h egyre jobban szeretem. Nem tudom h ő részéről h lehet ez mert nagyon sokszor ad olyan jeleket mint ha ő is akarna vmit, de lehet h csak én értelmezem rosszul. Nem merem bevallani az érzéseimet mert ha elveszíteném nem tudnám feldolgozni, de már nagyon szenvedek az elfojtott szerelemtől. Egyszerűen nincs már életem nélküle és fogalmam sincs h mi tévő legyek. Szenvedjek még vagy bevalljam az érzéseim. Nagyon félek mert ha bevallom és ő nem ugy gondolja mint én akkor vége a kapcsolatunknak és abba belepusztulnék. Vki ha segítene mit tegyek nagyon megköszönném mert már nem bírom így sokáig lépnem kell vmit.

  12. Hát,igen… Nekem is van egy legjobb barátom, lány, akit, akármennyire is félek bevallani, szeretek a szívem mélyén… ezt lehet ő is érzi, de fontosak vagyunk egymásnak. Barátok vagyunk.
    Kezdem úgy érezni, hogy megboldondulok nélküle! Miért? Miért van ez?? Ennyire nem bírom elfeledni őt?? Vagy mi?????? “Csak” barátok vagyunk, de mellette egészen más vagyok. úgy érzem, hogy önmagam lehetek… mikor beszélgetünk, olyan jól érzem magam…
    Miért van ez? mit tegyek? Segítsetek!!!4

  13. sziasztok:)
    visszaolvasva az előző pár kommentet válaszolnék elvégre már Aidával is beszélgettem :)..
    Hát te megszelídített puma:) először is gondolom jól elvagytok,és erre azt tudom mondani hogy mindenképt mond el neki mit érzel iránta talán meglát téged mint nem barát ez már nem rajtad múlik :/ és legyetek minnél többet együtt :))
    sok sikert 😉
    Andrew az a 4 hónap már 7 :DD.
    Hát neked is azt tudom mondani (én véleményem) hogy mondjad meg neki mit érzel iránta és majd elválik hogy ő is hasonlóképt érez e vagy nem. és ha már bevallottad az érzéseidet talán nem fog annyira fájni hogy vele legyél. 🙂 sok sikert;)
    legjobbarátod: neked is csak ezt tudom mondani hogy mond el neki mit érzel 🙂
    énis azért jöttem hogy leírjam a problémámat de rajtam ki segítene ??:S

  14. Hittem a fiú-lány barátságban…
    Némileg őt is kiközösítették, így volt bennünk valami közös…
    A barátnője dobta, mondhatjuk én segítettem át ezen pár hónapon keresztül…
    De aztán szilánkra tört a számára még most is barátságnak tekintett kapcsolat: halálosan beleszerettem.
    Az elején még legalább kellemesnek tűnt a vágyakozás, mint ahogy arról a költők írnak, de ez a napok múltával rohamosan feszültebbé vált: esténként kb. csak éjfél után tudtam lefeküdni, amikor végül is álomba sírtam magam. Az sem érdekelt, hogy viszonozná-e, enélkül sem volt kellemesebb az egész, mintha kb. tőből tépték volna ki a szivemet (talán azért még egy fokkal jobb)…
    Több, mint egy hét kín után ösztönösen elnyomtam az egészet magamban, szinte egyik pillanatról a másikra, különben beleőrültem volna, tudatosan egyébként nem is sikerült volna. De belül sejtettem, hogy a nyoma kitörölhetetlen, amit egy hatásosabb esemény ismét pokoltűzzé változtathat: ezt a felszínretörést kellett megakadályozzam a boldog élethez… csak azzal nem számoltam, hogy az esemény lényegtelen is lehet, s a sors választ, nem pedig a tartalom.
    A barátság felhőtlenül tartott ezután még egy évig, a legjobb barátai között voltam…
    A barátság még tartott volna… tartania KELLETT volna… de rémálommá változott az egész…
    2 évig hű barátja voltam, a rosszban is kitartottam mellette, még akkor is, amikor szemét volt velem… ÉS MI A MEGÉRDEMELT JUTALOM ERRE !!!
    Most még rosszabb az egész: előzőleg ösztönösen elhúzódtam tőle, ha személyesen találkoztam vele (ez pedig gyakori, mivel még most is osztálytárs), de most még jobban feltüzel, ha meglátom. Eszméletlenül gyönyörű, s mintha ez mind nem lenne elég, végtelenül tökéletes, inteligens és kiforrott, elviselhetetlenül csábító. Hihetetlen egyéniség, s ami még ráadás, hogy ezek leegyszerűsítve igazak is rá. Ezeknek meg a tizedrésze is elég lenne ahhoz, hogy halálosan belé legyek zúgva…
    TARTANIA KELLETT VOLNA, CSAK MINT BARÁTSÁG ! BOLDOG ÉLETEM LEHETNE !!! DE MOCSKOSUL MEGALÁZOTT VAGYOK…
    Ami a legszörnyebb, hogy mintadiák mivoltából eredően, ami gyönyörű bájként fogott meg benne, még mindig “alapból” hisz a fiú-lány barátságban, számára talán nincs is szerelem… Én meg csak egy ocsmány, NAÍV pancser maradtam… féreg hozzá képest…
    Szerelmet nem vallhatok… A bukás idegroncsá tenne…
    Most már nem hogy napról-napra, PERCRŐL-PERCRE ROSSZABB a helyzett, a stressztől nem tudom semmit se enni (ez a minimum), fél óránként kapok sírógörcsöt, aminek elcsuklása még keserűbb…
    Tönkrementem. Ez a cikk pedig a 99%-os bukást tette nyilvánvalóvá számomra.
    A holnap pedig hatványozottan rosszabbat tartogat: effektive 7 órán át kell megjátszanom a gyermeki barátságot, s elnyomni ezalatt azt, ami már csak még jobban feszít, ha megpróbálom letagadni magamban.
    Szívemből kívánom, s imádkozok érte, hogy többen ne kerüljenek ilyen helyzetbe, mint én…

    Boldog lehettem volna… De az orvgyilkos szerelem megtagadta tőlem ezt… Ismét…

  15. Sziasztok nekem is van egy lány az életembe akit nem birok elfelejteni csak idősebb mint én 3ével egyszer kétszer smárolgatunk de ő nem érez iránttam semmit és már mondtam neki nagyon szeretem és szenvedek mert ő engem nem

  16. Sziasztok! Van egy srác, ismerősömön keresztül ismerkedtem meg vala kb 2éve. azóta suli után néha összeszoktunk futni amíg nem jön a busz.egy hete megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem róla mert h őneki amióta megismerkedtünk nagyon tetszek.. én is elmondtam őszintén, hogy hasonlóképpen érzek iránta. másnap találkoztunk és nagyon sokat beszélgettünk, aminek az lett a vége, hogy megcsókolt és én viszonoztam. nos eddig minden rendben is volt, csakhogy pár napja szinte nem is beszéltünk, ha igen akkor is tök hamar lerázott. de akkor sem személyesen, hanem max msn-en..:S most nem tudom hogy fél e valamitől, vagy csak változtak az érzései vagy ezt mire véljem. ismerősömnek meg azt mondta h ennél többet szeretne tőlem. de akkor miért csinálja ezt? vajon én rontottam el valamivel? tudtommal semmit rosszat nem tettem… mit tegyek? kérlek segítsetek mert belebolondulok..:S

  17. Nem hiszek benne… volt egy srác az osztályba, akivel néhányszor régebben váltottunk egy-két szót, és szívesen látott a “körében”… amióta elmondtam neki hogy szeretem, 2x hallottam tőle hogy szálljak le róla(szemembe mondta..) többször is megsíratott(1x az osztály előtt), összesen 10x mondta hogy nem érdekel, és 2x azt hogy kösz… gonosz, de már 1.5 éve szeretem…

  18. Sziasztok!
    Végigolvastam mindenkinek a hozzászólását és én is azon a véleményen vagyok hogy létezik barátság fiú és lány között… vagyis hittem pár nappal ezelőttig. Én 13 éve ismerem havercsajt és mindig úgy tekintettem rá tényleg mint egy barátra majdhogynem testvérre egészen a múlt heti álmomig ahol igen érdekes dolgok történtek… nem is ez a lényeg hanem azóta vhogy nem tudok úgy rá tekinteni mint egy egyszerű lányra. Teljesen rokonlelkek vagyunk és félek ha történne valami akkor tönkretenne ez mindent de ezt nem akarom. Kezdem magam nagyon sebezhetőnek érezni mellette, de mégis jó mellette, szerintem pár embernek hasonló ez az érzés. Hát röviden ez az én sztorim így.
    Üdv mindenkinek!
    Éjharcos

  19. Sziasztok nagyon megköszönném ha valaki tudna tanácsot adni nekem,hogy mit tegyek.Van egy fiú akinek volt barátnője de ugyanúgy találkoztunk,egyre többet és egyre jobban megszerettem,de nem mutatam ki neki,ő közeledett felém de énvalamiért zárkózott voltam pedig nagyon szerettem.Aztán egyik napról a másikra eltávolodott és mondta hogy legyünk barátok,ekkor jöttem rá hogy mennyire is szeretem,sokat szenvedtem emiatt.A találkozások egyre kevesebbek lettek,de mikor vele voltam tapizott,szépeket mondott,de mikorrákérdeztem azt mondta hogy barátok.Ha újra kezdhetném máshogy csináltam volna,még mindíg szeretem.Nem tudom hogy elmondjam-e neki de szerintem tudja,és nem akar inkább velem találkozni.

  20. Sziasztok! Sztem van fiu és lány között barátság..most énis ugy vagyok vele h van egy haverom akivel mindent megtudok beszélni őszinte vagyok hozzá és ő is hozzám! Tudom h tetszem neki és ő is tetszik nekem de nincs semmi köztünk csupán csak barátok vagyunk..most az egyik barátnőmmel akar összejönni amiben én segitek neki ez ugyan nekem fáj de én azt akarom h boldog legyen..és tudom h ő is akar nekem segiteni h összejöjjek az egyik pasival..és azon a véleményen vagyok h sztem tud egy fiu és lány olyan kapcsolatot kialakitani ami mindkettőjüknek jó!

  21. Üdv all.
    Véleményem kifejtem énis miszerint:Barátság megjátszható az ellentétes nemek között,de nem létezik,mert nem létezhet.Nem azért mert így akarom,hanem mert nincs.Lehet 5 napig,hat évig,tiz emberöltőig,de véget ér.Mert az egyik fél majd töbebet fog érezni.Hiszen ezért barátok,mert megértik egymást,hasonlóak,nagyjából a sexuális életüket is kitárgyalták már.De van egy másik véglet,amikor nem borul fel ez az egész,amikor mindkét fél érezni kezd,vagy szerelembe esik a másik iránt.Hiszen ennél tökéletesebb kapcsolatot keresve sem lehet találni,akik mindenben megértik egymást,minden hibáról tudnak a másikban,és nem utolsó sorban sülve főve együtt voltak,kivánni sem lehetne szebb életet.Ha csak az egyik fél szerelmes?Az nagyon rossz.De mivan ha csak ezt hiszi?Mivan ha a másik is ezt ,vagy ehhez hasonlót érez?Csak ő sem vallja be?Kacifántos mi?Nem feltétlenül biztos,hogy be kellene vallani..Egyenlőre.Nekem határozott tippem van arra miként kell ezt kezelni,ha tetszik mindkét fél a másiknak,onnantól már nagyobb dolgok történhetnek.ezt pedig két barát átlagban tudja.Kérdezzünk rá..Kérdezzük meg,hogy fest az új hajam?Rosszabb mint a másik?Jobb az új cuccom?esetleg viccesen tegyük hozzá:Vagy így nem tetszem?Máris megtudjuk miként áll hozzá.ha ezután hozzátenné:Tetszik jól áll,de barátok vagyunk,ne is próbálkozzunk.,hiszen ezért teszi hozzá,semmit nem akar,legalábbis az új csizmidben biztosan nem…egy barát azt is tudja milyen tipusu csávók/csajszik jönnek be a másik félnek.ÓVATOSAN arra kell változni.Egyszer csak az álomlovaggal/amazonnal találjuk szembe magunkat.Akkor meg már mit tehet?Siránkozik ,hogy belénk szeretett?MINT AHOGYAN AZT MOST TESSZÜK MI?Lépni gyerekek,nem csendben ülni.Igazán kell?Tégy meg mindent.És ne szégyeld ha nem menne elsőre,te mindent tegyél meg.Magad is csodálni fogod,hogy a kocka lassan átfordul.Vigyázz,kinek a javára.
    Üdv:Hellport

  22. Hát hali mindenki. Hellport nagyon szép beszédet írtál,tetszett:-). Ugyanis ehhez a témához csak egy megoldás van és abba benne van a tettetés szó, mert igen lehet időigényes az hogy kialakuljon a love, de az egyik fél egy idő után úgyis elkezd majd többet érezni és akkor jön majd a buktató… Mindenkinek van döntési lehetősége hogy elmondja e vagy se… Szerintem az első lehetőség a helyes… Sok sikert mindenkinek

  23. Sziasztok, találtam egy szöveget, azt hiszem, pont itt a helye, remélem még nem olvastátok máshol.

    “Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét… Ő rám néz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond “legjobb barátom”. Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír…sír, mert szakított a barátjával. Én megvigasztalom, ő átölel…érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit. El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt… Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: ” Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.”

  24. Kedves bb!

    Köszönjük szépen, ez nagyon tetszett. Lehet kirakom az oldalra külön, nem csak kommentként. Köszi, hogy megosztottad velünk!

    Aida

  25. Én a nyár elején b@asztam el egy 8 éves barátságot azzal, hogy többet akartam, az elején még ő is benne volt de aztán közölte, hogy neki ez nem megy…
    Azóta nem beszéltünk és ezt nagyon sajnálom.

  26. sziasztok ! Én tegnap jártam úgy hogy van egy kolléganőm akivel nagyon jól megvoltunk és hát én udvaroltam neki aztán mikor eljutottunk odáig hogy ezt megbeszéljük akkor azt mondta hogy neki nem is tűnt fel hogy én udvarolok csak egyszer egy puszinál gondolt rá hogy talán akarok tőle valami komolyabbat is. Aztán először vázoltam neki őszintén a helyzetet hogy nekem tetszik és hogy szeretném ha járnánk és 1 óra matekolás utána a kocsiban ülve arra a megállapításra jutott a kedves hölgyemény hogy mivel kollégák vagyunk csak ezért nem akar velem járni mert nála a kolléga az TABU :/ na itt ezzel csak egyetlen problémám volt a dologgal, hogy a hölgy már lefeküdt tudomásom szerint másik két kollégámmal ( tudom mit gondoltok ) de azért én gondoltam rápróbálok hátha másképpen viselkedne egy tartós kapcsolatban ! Na szóval lényeg a lényeg a tegnapi beszélgetés alapján hoppon maradtam 🙂

  27. Segítséget kérnék mit tegyek ha van egy 10.-es srác a suliban akinek tetszem / halál szerelmes belém és én legjobb haverként tekintek rá és jó írtam neki hogy szeretlek de én ugy gondolom hogy csak mint szinte már legjobb haver mindent tudok róla ő is majdnem mindent és jöbő héten ki is iratkozik és nemm akarok haragba elválni tőle és most nem tudom ugymond ” lekoptatni” Szoktam vele hülyéskedni hogy igy ( szerelmem ugy életem de viccből értitek nem komolyan ) de szerintem komolyan vette és most mit is tegyek??

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.